Graham James norwichi püspök január 4-i nyilatkozata szerint a püspökök testülete decemberben úgy döntött, hogy igazságtalan lenne kizárni a püspöki tisztségből azokat, „akik törekednek rá, hogy az egyház tanításával teljes közösségben éljék az életüket”.
Nagy-Britanniában 2005 óta ismeri el az állam az azonos neműek „civil kapcsolatát”, ekkoriban az anglikán egyház engedélyezte a homoszexuálisok papságát, amennyiben cölibátust fogadnak. Ugyanakkor 1991-es és 2005-ös dokumentumai szerint a Church of England szerint a szexuális kapcsolatnak a házasságra kell korlátozódnia, amely egy férfi és egy nő közt jöhet létre.
A mostani döntést azt követően pattant ki, hogy 2003-ban püspökké nevezték ki a homoszexuális Jeffery Johnt, de a tiltakozások miatt visszavonták a kinevezését, majd 2010-ben újra püspöknek jelölték, de a jelölést elutasították szexuális orientációja miatt.